Ef 4,22–27

• A hibás áhítat tanulsága. Tudtam, de amikor készültem, figyelmen kívül hagytam. (Helyére került, és ez jó volt.) Amit tudunk, arról képesek vagyunk megfeledkezni. Emlékeztetnünk kell egymást, biztatni, bátorítani, hogy ezt és ezt már megértettük, megtanultuk a hívő életben – közvetlenül az Igéből, tanításból, tapasztalatból, ezért éljünk is eszerint.

• Pál is emlékeztet, biztat, bátorít. Sokáig szolgált Efezusban, biztos, hogy tanította azt, amit most leír. Megerősíti a hívőket: megismertétek Krisztust, az Ő útján jártok – ezért ne úgy éljetek, ahogyan a pogányok, akik nem ismerik Istent. „Ti nem így tanultátok a Krisztust.” Ti most már az Övéi vagytok, Ő az Uratok, tanultátok, hogy Ő milyen. Nem pusztán példakép Ő nektek, mert új teremtés vagytok: „bele teremttettetek”, beleszülettetek Krisztusba, és Ő bennetek van. „Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.” (1Jn 2,6).

• „Levetkezzétek – megújuljatok – felöltözzétek.” Akik Krisztusban vagyunk, mind elindultunk ezen az úton (az efezusi hívők is), tesszük, törekszünk rá. A felszólítás (mindhárom) folyamatos: ne hagyjuk abba! Aki megáll, az visszacsúszik, ezért mondja ilyen erélyesen: „ne járjatok úgy”, mert akár odáig, a hiábavaló, istentelen életig is visszaeshet, aki nem tartja fontosnak ezt az „átöltözést”.

• A hármas felszólítás világossá teszi: nem foltozásról van szó! Ha egy-egy bűnt, magamat megerőltetve „sikerül” elhagynom, és ezért „egy kicsit” jobbnak, istenfélőbbnek tartom magam, az foltozás. Ha megmarad a régi gondolkodásom, ugyanolyan céloknak élek: nekem legyen minél jobb, kellemesebb…, és elhatározom, hogy ezt megpróbálom becsületes, erkölcsös módon megvalósítani, „ahogy a Biblia tanítja”, akkor még a régi ruhára tettem foltot az új anyagból. Nem erre szólít fel…

• „Levetkezzétek”: azt az óembert, amely megromlott a kívánságok miatt. Hívőként azt az óembert, amely képes a saját kívánságait „megkeresztelni”, elhitetni velem, hogy amit akarok (én!), azzal Istennek szolgálnék. Levetkezni azt az elképzelést, hogy engem, a hívőt jobban is megbecsülhetnének. – Emberek nem fognak megbecsülni: ahogyan a hívő ember él, az mindig bolondság lesz a világnak. Isten pedig már megbecsült: drágának tart és becsesnek, és szeret, ezért adta oda egyszülött Fiát. – Folyamatosan tennünk kell: mindig találni fogunk valamit, ami az óemberünkből való: saját igazságot, kényelemszeretetet, gyávaságot… (kinél mit).

• „Megújuljatok a ti elméteknek lelke szerint”. „Változzatok el…” (Róm 12,2 – ott is a hívőket szólítja fel erre a „metanoiára”, megtérésre). Enélkül nem tudjuk felöltözni az új embert; ha ezt próbálnánk meg, az megint csak a régi ruha foltozása lenne. – Az új gondolkozás: Krisztust „tanultam” és akarom tanulni folyamatosan. Tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy „mit tenne Jézus”, vagy még inkább: mit tesz vagy mit akar tenni Jézus ebben a helyzetben – hiszen él, bennem él és cselekedni akar. „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” – mert bennem és rajtam keresztül is cselekedni akar. Kérdezem, hogy mit? Ha nem, akkor maradok a régi gondolkozásban, amely a világhoz igazodik, és azt tartja jónak, amit a világ jónak tart (pl. a „toleranciát”, azt, hogy minden más véleményt tisztelj jobban, mint a saját meggyőződésedet – még akkor is, ha azt te Isten Igéjéből nyerted). „Változzatok el… hogy megítélhessétek, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”: az értelmünk megújulásával erre tesz képessé Isten. „A ti gondolataitok nem az én gondolataim” – mégis megajándékoz azzal, hogy megérthessük az Ő akaratát: mit akar, hogy cselekedjünk, mit akar tenni a szűkebb környezetünkben, mit akar tenni „világméretekben” (Dániel kaphatott ilyen kijelentéseket, mert „rászánta magát a dolgok megértésére”, azaz megújult az értelme – engedte, hogy Isten megújítsa).

• „Öltözzétek fel”: az új embert, aki „igazságban és valóságos szentségben” teremtetett¹. Amikor megigazultunk, Krisztuséi lettünk, azóta megvan, „elérhető”. „A valóság szentségében”: Krisztus szentségében, ami az egyedüli valóságos szentség. Ezt „öltözzétek fel”: azt a szentséget, ami Krisztusban található meg. Amikor a földön szolgált, az Ő valóságos szentsége ütközött a hamis „szentséggel” (vallásossággal), ami azért volt hamis, mert régi, nem megújult értelemből fakadt – ugyanabból, amivel kezdettől fogva ki akarták fizetni Istent (2Móz 19,8). A megújult értelem így szól: nem kell kifizetnem semmit, mindent kegyelemből adott Isten. Csak ebből születhet az én életemben is valóságos szentség: abból, amit kegyelemből, Krisztusban, Krisztussal együtt kaptam. Őbenne kaptuk azt, hogy „egymásnak tagjai vagyunk” (25. v.), hogy „megpecsételtettünk a teljes váltság napjára” (30. v.), hogy „Isten Krisztusban megbocsátott nekünk” (32. v.); hogy „Krisztus szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk” (5,2). Ezekkel indokolja Pál az intéseit: „szóljatok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával” stb.

• Még két intés: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek” – lehetséges ez? Milyen az a harag, amiben nem vétek a másik ellen? Rövid. Ne jussak el odáig, hogy rosszat kívánjak neki! Mit tegyek, ha nem tudok szabadulni tőle? Isten nekem is megbocsátott Krisztusban – erre emlékezzek! – „Ne adjatok helyet az ördögnek”: helyet követel magának bennem. A haraggal, a meg nem bocsátással neki adok helyet – az embergyilkosnak. De ezt az embergyilkost Krisztus legyőzte. „Haragudjatok, de ne vétkezzetek”, és ezt meg is tudjátok tenni, mert Krisztus van veletek.

• Emlékeztetés és biztatás. Tudjátok, és legyetek is mindig tudatában, hogy mit kaptatok Istentől – tisztán kegyelemből, nem azért, mintha megérdemelnétek. Öltözzétek fel, járjatok benne – mert az Ő gyermekei vagytok. És ne adjátok fel a harcot az óember ellen, mert az visszahúz, magát akarja trónra ültetni – de nektek Krisztus az Uratok.

• Amikor Krisztus szemmel láthatóan Úr lesz, csak az marad meg, ami új, amit Ő adott, Ő teremtett „igazságban és valóságos szentségben”. Így maradhatunk meg mi is, és maradhatunk Ővele örökre.

Ef 6,24

A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust.